Üdvözöljük az Egerszeg Rádió 95.1 hivatalos weboldalán.

ZALÁBA IS MEGÉRKEZETT A KÍNAI VAKCINA

Zala megyébe is megérkezett a kínai Sinopharm cég oltóanyaga. A közel 8000 adagot szétosztották a háziorvosok között, akik a következő napokban el is kezdik azok beadását. A népegészségügyi központ hűtőszekrényéből először hűtőtáskákba kerültek a vakcinák, majd megkezdték kiszállításukat a háziorvosi praxisokba. A Sinopharm oltóanyagból minden körzetbe 55 adag jutott, amit a regisztráltaknak jövő hét keddig kell megkapniuk. A doktorok telefonon, illetve e-mailben keresik fel az oltási rendben sorra kerülő betegeiket és pontos időpontra hívják őket. A kínai vakcinát 18 éves kor fölött bárki megkaphatja. Első körben azonban az idősek és krónikus betegek immunizálására helyezik a hangsúlyt – tájékoztatta rádiónkat dr. Tóth Magdolna – megyei tisztiorvos.