Üdvözöljük az Egerszeg Rádió 95.1 hivatalos weboldalán.

Döntés született a volt tiszti klub épületével kapcsolatban

Egy másik fontos döntésről is beszámolt Balaicz Zoltán polgármester a virtuális Zeginfón. Ez a zalaegerszegi volt tiszti klub Ady utcában található 1900-as épületét érinti, mely városépítészeti szempontból kiemelt jelentőségű, helyi védelem alatt áll. Különlegessége az előcsarnokos lépcsőház. Az épület a rendszerváltásig, és azután is állami tulajdonban volt, majd 2008-ban az állam eladta egy magánvállalkozónak, akinek nagyívű tervei voltak a felújításra és a hasznosításra. Sajnos az akkori gazdasági válság keresztülhúzta a számításait. Amikor az önkormányzat elkezdte a régi épületek megmentését, sikerrel alkalmaztak egy megoldást a Zóna épületével kapcsolatban, és erre készülnek most is. A város a Modern Városok Program állami támogatásának segítségével megszerzi az ingatlant. Azt szintén az állami keretből felújítja, majd a megújult épületet ingyenes használatba adja a kormányhivatalnak, amely használja, működteti, fenntartja, fizeti a rezsiköltségeket. Tehát megmentenek egy történelmileg is értékes épületet, felújítják, a fenntartása pedig nem az önkormányzat kasszáját fogja terhelni.